Nos, hova is menj, ha halálosan unatkozol? A bátyádhoz? Nehogy! Egy ismerősödhöz? Oda se. A plázába? Igen, igen és igen! Mert ugyan mi lenne a legjobb időtöltés az unalom elűzésére, mint az üzletekben költeni azt a pénzt, ami ha helyesen közelítjük meg a dolgokat, nem is a tiéd? Persze nem vagyok én ilyen pénzéhes lotyó, de ahogy a cipő hegyek mellett sétálgattam, akaratlanul is megkörnyékezett az a gondolat, hogy kevés lesz az a pénz, amit elhoztam. A platform és a magas sarkú együtt kitette egy drágább telefon árát, de mivel nagyon, de nagyon kellettek, megvettem őket. Aztán boldogan siettem ki az üzletből, hogy a kocsimba pakolva új szerzeményeimet újabb butikokat hódítsak meg, és új pólókkal és nacikkal bővítsem amúgy sem kicsi ruhatáram. Már tervezgettem is, hogy melyik pólókat fogom felpróbálni abban a boltban, amelyik mellett kifele menet elmentem, amikor... Tökéletes rálátásom nyílt arra, hogy egy idióta, ökör, gyökér, barom állat hülye autójának ajtaja végigkarcolja a kocsim oldalát. Az ujjaim megfeszültek a táska fülén, ahogy közelebb sétáltam, bízva abban, hogy észrevesz, miközben a dühömet próbáltam visszafojtani. Nem akartam a parkoló közepén széttépni.
- Remélem - megálltam a kocsi elejénél, és a földre tettem a zacskókat. Annyira nem érdekelt a pasas, pedig annyira nem volt rossz, de a düh, ami kavargott bennem, sokkal jobban foglalkoztatott. - Tisztában van azzal, hogy ezután minimum azt várom el, hogy rendbe tegye a kocsimat!
Orron be, szájon ki... Orron be, szájon ki, és tökéletesen nyugodt leszel. Persze csak aprókat, hogy a pasi ne vegye észre, mert a végén még elmebetegnek néz. Pár pillanat múlva, amikor már annyira nem akartam felrobbanni, megfogtam a táskákat, és még mindig a másik reakcióját várva, kinyitottam a hátsó ajtót, és betettem a cipőket. Óvatosan. Nagyon óvatosan. Abban nem akartam kárt tenni.
by Vendég
